Az újszülött megszületését követően ha lehetősége adódik, már a
szülőszobán anya hasára téve reflexszerűen megindul az anyai mell, és az
életet adó előtej irányába. Kislányom már a születése utáni 10-15
perccel a hasamra téve vehemensen kúszni kezdett, és nagyon elszántan
szívni kezdte a mellemet. Elszántsága, kitartása, és gyakorlatiassága
figyelemre méltó volt. Évekkel később, kisfiam is megpróbálkozott a
feladattal, aminek sikeressége az én kitartásomon, és az ő türelmén
alapulva ismét jól működött. Bár neki sokkal hosszabb ideig tartott a
helyes szopási technika elsajátítása, de megérte mindkettőnknek a
próbálkozással eltöltött 30 perc. A bababarát osztályon együtt eltöltött
két óra felejthetetlen élmény volt számomra. Az azt követő 2 óra
kivételével, - amikor az osztályra felkerülve ők az újszülött osztályra
kerülve estek át az oltáson, és számos rutinszerű vizsgálaton - többé el
sem eresztettem őket mellőlem. Éjjel nappal együtt lehettem mind a két
gyermekemmel, még az éjszakákat is mindig mellettem töltötték. Az itt
beindult szoptatás mindkettőjüknél közel 2 évig tartott. Miért tartott
ennyi ideig? Mert mindkettőnknek igénye volt rá, testileg-lelkileg
egyaránt, és amikor eljutottam a döntésig, szeretném, ha már nem
szopnának tovább, akkor tudatosan tologattam az elválasztás irányába a
folyamatot. Ha valami valamelyik fél számára már nem elfogadható, akkor
azon változtatni kell, csak így állhat helyre ismét az egyensúly.
Sokan gondolhatják úgy, természetesen ez mind nagyon szép, de sok
esetben a szülés során fellépő komplikációk sokban megnehezíthetik a
mellre tevést, a szoptatást, a hosszas, szoros kórházi együttléteket .
Gyakran bűntudatot érez az, aki nem tud szoptatni, és ezt a feszültséget
a kisbaba rögtön megérzi, és nyugtalanságával, sírásával jelzéseket is
küld a szülő számára. Higgyük el, hogy az önmagával is harmóniában élő,
esetleg nem szoptató anya közelsége felbecsülhetetlen a csecsemő
számára. A kiegyensúlyozott környezet bizTosítása sohasem könnyű, párunk,
és a család többi tagjainak segítsége nélkül szinte lehetetlen is
lenne.
Szoptassunk, amennyi idei csak tudunk, (minden egyes szoptatással
eltöltött idő fantasztikus eredmény, bármeddig is tartott), és legyünk
mellette mindig, amikor szüksége van ránk. Öleljük, simogassuk,
beszéljünk mindig tisztán, érthetően hozzá, énekeljünk, hordozzuk
magunkhoz közel (hordozókendőben, mei-taiban...) ha ezt igényli.
Mindig éreztessük vele, hogy akkor is ott vagyunk mellette, amikor nem
tudunk neki segíteni, (előfordulhat hogy a legnagyobb tapasztalattal
sem tudjuk megmondani, hogy miért sír) de akkor is hallja a hangunkat,
mellkasunkra téve érezze légzésünket, hallja szívverésünket, vagy éppen
ringassuk, beszéljünk hozzá, .
Könnyű kívülről, esetleg hasonló problémákkal nem találkozva azt
gondolni, hogy mennyire egyszerű sok esetben a problémák megoldása,
azonban időt kell adni magunknak, és gyermekünknek az új helyzetbe való
beleszokáshoz, hiszen új dolgokat tanul mindkét fél, amihez sok türelem,
eltökéltség, és kitartás kell. Nem kell szégyellni, ha elakadtunk
valamiben, kérjünk tanácsot attól, akiben megbízunk , legyen az a
párunk, barátunk, egy védőnő, orvos, vagy egy szoptatási tanácsadó.
Nyugodtan olvassunk utána a minket érdeklő, vagy kevésbé ismert
témáknak, amiben bizonytalanok vagyunk, de próbáljuk elfogadni azt is,
hogy ha nem is mindig tökéletesen, de igenis képesek vagyunk jól
dönteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése