Gondolatok az ölelésről

Az újszülött megszületését követően ha lehetősége adódik, már a szülőszobán anya hasára téve reflexszerűen megindul az anyai mell, és az életet adó előtej irányába. Kislányom már a születése utáni 10-15 perccel a hasamra téve vehemensen kúszni kezdett, és nagyon elszántan szívni kezdte a mellemet. Elszántsága, kitartása, és gyakorlatiassága figyelemre méltó volt. Évekkel később, kisfiam is megpróbálkozott a feladattal, aminek sikeressége az én kitartásomon, és az ő türelmén alapulva ismét jól működött. Bár neki sokkal hosszabb ideig tartott a helyes szopási technika elsajátítása, de megérte mindkettőnknek a próbálkozással eltöltött 30 perc. A bababarát osztályon együtt eltöltött

két óra felejthetetlen élmény volt számomra. Az azt követő 2 óra kivételével, - amikor az osztályra felkerülve ők az újszülött osztályra kerülve estek át az oltáson, és számos rutinszerű vizsgálaton - többé el sem eresztettem őket mellőlem. Éjjel nappal együtt lehettem mind a két gyermekemmel, még az éjszakákat is mindig mellettem töltötték. Az itt beindult szoptatás mindkettőjüknél közel 2 évig tartott. Miért tartott ennyi ideig? Mert mindkettőnknek igénye volt rá, testileg-lelkileg egyaránt, és amikor eljutottam a döntésig, szeretném, ha már nem szopnának tovább, akkor tudatosan tologattam az elválasztás irányába a folyamatot. Ha valami valamelyik fél számára már nem elfogadható, akkor azon változtatni kell, csak így állhat helyre ismét az egyensúly.

   Sokan gondolhatják úgy, természetesen ez mind nagyon szép, de sok esetben a szülés során fellépő komplikációk sokban megnehezíthetik a mellre tevést, a szoptatást, a hosszas, szoros kórházi együttléteket . Gyakran bűntudatot érez az, aki nem tud szoptatni, és ezt a feszültséget a kisbaba rögtön megérzi, és nyugtalanságával, sírásával jelzéseket is küld a szülő számára. Higgyük el, hogy az önmagával is harmóniában élő, esetleg nem szoptató anya közelsége felbecsülhetetlen a csecsemő számára. A kiegyensúlyozott környezet bizosítása sohasem könnyű, párunk, és a család többi tagjainak segítsége nélkül szinte lehetetlen is lenne.

    Szoptassunk, amennyi idei csak tudunk, (minden egyes szoptatással eltöltött idő fantasztikus eredmény, bármeddig is tartott), és legyünk mellette mindig, amikor szüksége van ránk. Öllejük, simogassuk, beszéljünk mindig tisztán, érthetően hozzá, énekeljünk, hordozzuk magunkhoz közel (hordozókendőben, mei taiban stb.)ha ezt igényli.  Mindig éreztessük vele, hogy akkor is ott vagyunk mellette, amikor nem tudunk neki segíteni, ( előfordulhat hogy a legnagyobb tapasztalattal sem tudjuk megmondani, hogy miért sír) de akkor is hallja a hangunkat, mellkasunkra téve érezze légzésünket, hallja szívverésünket, vagy éppen ringassuk, beszéljünk hozzá, .

  Könnyű kívülről, esetleg hasonló problémákkal nem találkozva azt gondolni, hogy mennyire egyszerű sok esetben a problémák megoldása, azonban időt kell adni magunknak, és gyermekünknek az új helyzetbe való beleszokáshoz, hiszen új dolgokat tanul mindkét fél, amihez sok türelem, eltökéltség, és kitartás kell.  Nem kell szégyellni, ha elakadtunk valamiben, kérjünk tanácsot attól, akiben megbízunk , legyen az a párunk, barátunk, egy védőnő, orvos, vagy egy szoptatási tanácsadó. Nyugodtan olvassunk utána a minket érdeklő, vagy kevésbé ismert témáknak, amiben bizonytalanok vagyunk, de próbáljuk elfogadni azt is, hogy ha nem is mindig tökéletesen, de igenis képesek vagyunk jól dönteni.